ismét egyedül álló lettem. igazából ma fejbe kólintott a felismerés, h engem ettől még nem kell sajnálni, nem lettem fogyatékos, és még az is lehet h én szimplán csak nem vágyom arra, h ha beülök 4 órára a bnőimmel vhova, akkor a nagyon szeretett párom rögtön elkezdjen agyalni, h *merre is vok, *miért nem szóltam előre a pontos úttervről, és *miért vok morcos ha 20 percenként hív h hol vok már mit csinok már?
jááááj ez egy bnőmmel volt, de nem kell olyan messzire mennem a saját "történelmemben" hogy találjak én is rá példát, pl egy hazafelé séta is lehet ilyen, irriemaffiáról... jó az lehet hogy tényleg 3 órás lett és hajnalban estem haza XDD
ez a gondolat amúgy onnan is ered, h miért nem pécsi sráccal kavarok? hát mert könyörgöm, nem akarok naponta órákat együtt lenni, h utána magyarázkodjak h ma edzés + meló + tanulás + szülinapra készülés és ettől már kimerülök, nem h még veled is legyek édibédicukkerfalat. ilyenkor nekem elég ha csak beszélgetünk egy picit. úgy kötetlenül, akármiről, nagyon egyhullámon és a hiányérzettel, hogy jó lenne ha áááh a fenyőbe is itt lenne. a hiány jó. szeretem. de ha sokat látom, az néha, ha olyan a hangulatom, rossz.
talán ezért is szeretném ha lenne egy a-m, annak ellenére, hogy á-val még csak vasárnap volt meg a break up. az h ő annyira hiányzik amennyire nagyon, és még sincs bennem az, h ajaj befog szólni, amiért hétköznap elég rendeset ünnepeltem. sőt nem félt közben (v csak nem nyaggat vele), és ööö ez elég nagy megkönnyebbülés. jó nem is vagyunk együtt. értem én...
de egy eléggé mély barátságból indult valamivel inkább próbálkozom, mint egy gyorsan legyünk csak egymáséi.. és se barátok, se edzés se bármi, csak az a lényeg hogy mi most ketten mennyire tudunk egymásra telepedni. biztos jó időnként az is. de én meg élvezem, hogy van is kire gondolnom, és mégsem szól bele senki az életembe, nem kell elszámolnom senkinek, és mégis mesélek valakinek =) úgyh nem is kell még az a kérdés, hogy: járunk? pedig tényleg 8 hónapja várok rá =D
